Ki tudja Noé telefonszámát?

Vasárnap sok lesz felettünk a felhő, napközben ismétlődő eső, zápor is kialakulhat. Mérséklet marad a légmozgás, délutánig délies, később északnyugati szél fúj. Délután 20°C körül alakul a levegő hőmérséklete.

Hétfőn is jórészt borult, erősen felhős égre tekinthetünk fel, kisebb eső, zápor előfordulhat. A mérsékelt északnyugati szelet egy-egy élénk széllökés is kísérheti. Reggel 9°C, délután 17°C, este 10°C várható.

Keddtől péntekig igazán cudar időjárás köszönthet ránk. Egy mediterrán ciklon érkezését várjuk, mely középpontjával valószínű, hogy a Kárpát medencéig vonul és is fog vesztegelni, kimúlni. A ciklon hatására főként szerdán és csütörtökön jelentős mennyiségű eső valószínű, 70-80 mm csapadék is hullhat.
Közben megerősödik az északnyugati szél, melyet viharos, de akár 100 km/h-t meghaladó orkán erejű széllökések is kísérhetnek.

Szerdáig 10°C körüli hőmérséklet valószínű, csütörtökön és pénteken már ezt sem érjük el még nappal sem, 6-8°C környékén alakul a maximum érték.

Péntektől számíthatunk javulásra, ekkor vékonyodik a felhőtakaró, erősről élénkre szelídül a légmozgás.

Szombattól várható jelentősebb javulás gyengülő széllel, napsütéssel, vasárnap pedig már vissza is kaphatjuk a szép májusi időt.

 

Vmeteo-Taki

Váltás teljes nézetre