Eső esik, ha nem nagyon, csak egy kicsit, akkor porral jön

Szerintünk sokan tapasztalták ma reggel Veszprémben, hogy az autók szélvédője nem volt egészen tiszta, a "hányás" szót direkt nem szerettük volna használni, de minden úgy nézett ki.

Rögtön ágaskodik is a kérdés, hogy pár csepp esőtől (mérhető mennyiség nem volt az elmúlt 24 órában) mitől lesznek ilyen "retkesek" a szélvédők, de gyakorlatilag minden tereptárgy?

                                   Ez most hogy néz ki, tegnap este még tiszta volt?! (Taki kocsijának szélvédője belülről 7.30-kor)


Ennek magyarázata, hogy a hetek óta felettünk elhelyezkedő tartós délnyugati, déli áramlás bizony a Szaharából is felszed nem kevés port, mely a magaslégkörbe kerülve az esővel kimosódik onnan.
Lehet, hogy a mellékelt képen nem látszik jól, de ez történt tegnap is, amikor 17 és 19 óra között szemerkélt az eső és közben nem kevés afrikai eredetű por is lejött a csapadékkal.
Ez persze intenzívebb esőnél is előfordulhat, de most, amikor éppen csak szemerkélt az eső, sokkal látványosabb lett.

Aki tegnap fekete, vagy élénk színű autót mosott, biztosan elmorzsolt egy "miatyánkot" ma reggel.
Mindez a tartós, tőlünk északnyugatra történő ciklonvonulás eredménye, melyek előoldali áramlási rendszerében déli, délnyugati a légmozgás felettünk és bizony szaharai port is kimoshat a csapadék a magaslégkörből.

                                                  Innen jött a homok, szelek szárnyán, de az Amazonas vidéke is kapott belőle


A középtávú modellfutások továbbra sem ismerik a tél fogalmát, de ahogy már "megszoktuk", a Nemzeti Dal ismét hóesésben hangozhat el.
Vagy nem.
Vagy csak bizonytalanok vagyunk picit?
Vagy mégsem?

Rovat: 
Váltás teljes nézetre