Front érkezik

Pénteken hidegfront vet véget a hidegfrontnak, de előtte még meleg időre számíthatunk. Eleinte derült, gyengén felhős lesz az ég felettünk, majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet. A mostani számítások szerint a fronthoz tartozó záporok, zivatarok elkerülik városunkat, de vannak bizonytalansági tényezők, így napközben fokozottan figyeljük a front mozgását, ami a tervek szerint 18 óra környékén ér el minket. A mérsékelt déles szél időnként megélénkül, az esti órákban északnyugatira fordul az élénk, időnként erős szél. A hőmérséklet maximuma ma még 33°C körül ígérkezik.
Szombaton közepesen, illetve erősen felhős égre számíthatunk, néhány órás napsötéssel, csapadék nem valószínű. Gyakran fúj erős északnyugati szél. A hőmérséklet reggel 16°C-ig csökken, a legmelegebb órákban 23°C-ot mérhetünk.
A folytatásban megnyugszik időjárásunk, napról napra erősödik a nappali felmelegedés.

VMeteo-Zooltán

Váltás teljes nézetre