Ez már a front előtti melegedés

Hétfőn erősen, illetve változóan felhős égre tekinthetünk fel, napközben csapadék nem várható. Azonban egyes modellfutások támogatják a front előterében zivatarok kialakulását, ebben az esetben kora este, 18 órától számíthatunk rá. Meglátjuk, hogy dönt a légkör. A mérsékelt délnyugati szelet egy-egy élénk széllökés kíséri, délután 23°C-ot, este 15°C-ot mérhetünk.

Kedd hajnalban szinte biztosan megérkezik a hidegfront. A szél északnyugatira fordul és megélénkül, a hajnali órákban eső, záporok jelzik útját, zivatar is előfordulhat. Napközben a felhőátvonulásokból már nem valószínű csapadék, az élénk szélben egész nap kevéssel 10°C alatt marad a hőmérséklet, mely kissé szokatlanul hűvös hőérzetet ad főleg az elmúlt napokhoz képest.

Távolabbi kilátások

Szerda reggel előfordulhat fagy, ennek erőssége attól függ, hogy mennyire kevés felhő lesz felettünk és mennyire gyengül a légmozgás, -2°C-nál reméljük nem hűl lejjebb a levegő és ez is csak pár órán keresztül tart.
Egyébként már szerdán elkezd visszaerősödni a nappali felmelegedés, ez a tendencia a hétvégéig kitarthat és csapadék sem várható.
Akkor ugyanis újabb légköri frontok okozhatnak változékony időjárást.

Vmeteo-Taki

VMETEO APP Androidra:

https://play.google.com/store/apps/details?id=vmeteo.ap

Váltás teljes nézetre