vmeteo.hu hírlevél

Hírlevél archívum

Ma még felhős-napos, péntektől esős idő

Csütörtökön változóan felhős égre tekinthetünk fel, számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél gyakran megélénkül, délután kevéssel 20°C feletti, este 15°C körüli hőmérséklet várható.

Pénteken sok lesz felettünk a felhő, ismétlődő eső, zápor, élénk szél lesznek a fő időjárási elemek, ezek együtt kellemetlen, hűvös, őszi időt okoznak. A hőmérséklet alig változik 12°C és 15°C körül alakul egész nap, melyet a szél miatt még kellemetlenül hűvösebbnek is érezhetünk.

Távolabbi kilátások

Még egy szép őszi nap

Nyugat felől egy hullámzó frontzóna közelítette meg térségünket. Szerdán még előtte délnyugat felől enyhe, száraz levegő határozza meg időjárásunkat. Többnyire derült, illetve gyengén felhős lesz az ég. Mérsékelt marad a délies szél. A hőmérséklet 24°C közelében tetőzik.
Csütörtökön a napos órák mellett többször megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban egyelőre nem valószínű. Az élénk északnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet reggel 12°C, délután 20°C körül lesz.

Mérsékelten meleg idő

Kedden szinte zavartalanul süt a nap, csupán kevés felhő jelenik meg az égen. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A hőmérséklet csúcsértéke 21°C körül lesz.
Szerdán is még anticiklon határozza meg időjárásunkat, sokat süt a nap. Gyenge, illetve mérsékelt délies szél fúj. A hőmérséklet reggel 10°C-ig hűl, a legmelegebb órákban 24°C ígérkezik.

Sok napsütéssel indul a hét

Hétfőn többnyire napos időnek örülhetünk, csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. A mérsékelt északnyugati szelet főként a délelőtti órákban élénk lökések kísérik. A hőmérséklet 19°C közelében tetőzik.
Kedden sokat süt a nap, csupán gyengén felhős időt okoz a fátyol és gomoly felhőzet. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 9°C-ig csökken, délután 20°C lesz a maximum.

Borongós vasárnap

Vasárnap sok lesz felettünk a felhő, ismétlődő eső, zápor napközben többször is kialakulhat, késő délutántól várható a felhőzet vékonyodása. Az élénk északnyugati szelet erős széllökések kísérik. Vasárnap délután 20°C, este 16°C körül alakul a levegő hőmérséklete.

Hétfőn még élénk lesz a légmozgás, mely csak az esti órákra gyengül jelentősen. Felhőátvonulások tarkítják az égboltot, csapadék nem valószínű. Hétfő reggel és este 13°C, napközben 18°C várható.

Távolabbi kilátások

Széllel bélelt hétvége

Szombaton változóan felhős égre tekinthetünk fel, de kisebb záporokon kívül jelentősebb csapadék nem valószínű.

Lehűlés kezdődik

Pénteken a Skandinávia felett örvénylő nagy kiterjedésű ciklon előoldalán még az ilyenkor szokásosnál melegebb levegő érkezik fölénk. Magas szintű felhőzet szűri időnként a nap fényét. Általában mérsékelt marad az északnyugati szél, ami napközben kis időre délire fordul. A hőmérséklet 28°C közelében tetőzik.
Szombaton sokat süt a nap, de nem lesz zavartalan. Gyakran fúj élénk északnyugati szél. A késő esti, éjszakai órákban vastagodni kezd a felhőzet és elered az eső. A hőmérséklet a reggeli 17°C-ról délután 25°C-ig melegszik fel.

Ma lesz a legmelegebb szeptemberben

Csütörtökön délnyugat felől meleg, száraz levegő érkezik fölénk, magas szintű felhőzet szűri a nap fényét. A mérsékelt délnyugati szelet élénk lökések kísérik. A hőmérséklet 31°C körül tetőzik.
Pénteken a változás jeleként északnyugatira fordul a mérsékelt légmozgás. Napsütésben még nem lesz hiányunk, csak kevés felhő jelenik meg az égen. A hőmérséklet reggel 19°C-ig hűl, délután 29°C közelében tetőzik.

Néhány nap július

Szerdán a napsütés mellett magas szintű felhőzet jelenik meg az égen, csapadék nélkül. A mérsékelt délnyugati szelet időnkén élénk lökések kísérik. A hőmérséklet 29°C közelében tetőzik.
Csütörtökön sokat süt a nap, csak kevés fátyol felhőre van kilátás, ami időnként szűri a fényét. Általában mérsékelt marad a délnyugati szél. A hőmérséklet reggel 19°C-ig csökken, a legmelegebb órákban pedig 31°C-ot is mérhetünk.

Nyárias szeptember

Kedden a napsütést időnként magas szintű felhőzet szűri. Általában mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet 28°C közelében tetőzik.

Oldalak

Váltás teljes nézetre