Üzenőfal

Noli

Zolikám, tökéletesen úgy volt, ahogy mondtad, este kicsit még volt maradvány a gomolyokból, de éjfél felé csutka derült és ragyogóan jó átlátszóságú ég volt. Köszi szépen még egyszer!

10 év 11 hónap
Noli

Köszönöm szépen! De nem én választottam, hanem a kisfőnök, aki a beosztásomat csinálja Smile

10 év 11 hónap
VMeteo-Zooltán

A felhőfedettség attól függ, hogy napközben mennyi gomoly képződik, az éjszaka második fele így esélyesebb, de jó időpontot választottál Smile

10 év 11 hónap
Noli

Srácok, nem tudom, kérhetek-e 2/3 éjjelére egy felhőfedettség előrét? Nem veszprémre, hanem a Kab-hegytől délre kicsivel (az áramlás miatt nem mindegy, gondolom). Köszönöm előre is!

10 év 11 hónap
Vmeteo-Taki

2014. július már a statisztikákban. Smile

10 év 11 hónap
Vmeteo-Taki

Deedar: én írtam. Amikor a képet feltettem, akkor az első rendszer Nyugat-Magyarországon vonult. A második, amely BIH felett volt, tőlünk keletre ment el, pl Baján okozott nehéz időjárási helyzetet. Azonban arról is szó volt, hogy a kettő között is lehet képződés, na ebből kaptunk mi.

10 év 11 hónap
Noli

Mintegy 15-20 percet tévedtetek a rendszer érkezését illetően. Ez még egy vérprofinak is dicséretére válna, gratula!

10 év 11 hónap
deedar

ezt írtátok a fb-n: "Zala és Vas megye már ázik. A mi rendszerünk még nincs a magyar csapadékradarok látóterében."
Amire azt írtátok, hogy a mi rendszerünk, azzal mi van? elvileg a bosznia szerbia és horvátország felett van most, éppen megjelent a radaron. Abból nem vártok semmit?

10 év 11 hónap
Vmeteo-Taki

Felsőörs 19 mm, Veszprém 12,3 mm eddig.

10 év 11 hónap
Vmeteo-Taki

Amiben tévedtünk, talán senki nem bánja:
nem volt károkozó szél és jég, nem hullott ki hirtelen nagy mennyiségű csapadék és a villámtevékenység is jórészt felhő-felhő villám volt, lecsapó alig fordult elő.
A tévedéseinket talán senki nem bánja, de a cudar idő bizony nagyon benne volt a pakliban, ahogy az az elmúlt két órában készült képeinken és a videón is jól nyomon követhető. Szerencsénk volt!
Jó éjszakát!:)

10 év 11 hónap
Vmeteo-Taki

Nem elkiabálva semmit, de talán a nehezén túl is vagyunk. Bár ilyenkor nem látszik, mi van a rendszer mögött, de ennél több szufla aligha lehet már benne. Hajnal 2-3-ig számíthatunk még csapadékra, de ez zömmel eső lesz.
Amiben jók voltunk:
az időpont, reggel 6-kor készült az előrejelzés, 20 óra környékére vártuk. 12 perc volt az eltérés.

10 év 11 hónap
wrc

Jég ne legyen, a többi nem érdekel! Bár az esőkből is elegem van már. Aggressive

10 év 11 hónap
Noli

Rajtam nem fog múlni, ha jön valami, hazaviszem. Smile

10 év 11 hónap
deedar

ígéretesnek tűnik a mai nap

10 év 11 hónap
Noli

Jégkockás lilafelhő <3

10 év 11 hónap
Hozzászóláshoz regisztráció vagy belépés szükséges.

Oldalak

Váltás teljes nézetre