Szebb és okosabb lett a VMeteo

Megújult a 2004 óta üzemelő Vmeteo.hu veszprémi időjárás-portál. Az új oldalt sajtótájékoztatón mutatták be kedden.

Némedi Lajos alpolgármester kifejtette: a világ nagyot változott azóta, hogy az ember először próbálta meg az állatok viselkedéséből kikövetkeztetni az időjárás változásait. A mai modern technológiának köszönhetően az előrejelzések minden korábbinál pontosabbakká váltak. Az időjárás nem véletlenül érdekelte mindig az embert: befolyásolja az egészségi állapotunkat, az építőipart, mezőgazdaságot, közlekedést. Ebből is látszik, milyen széles körben fontos információ az időjárás-előrejelzés, és éppen ezért érezte úgy öt önkormányzati képviselő – Némethné Károlyi Jolán, Takács László, dr. Strenner Zoltán, Halmay György és Némedi Lajos –, hogy támogatnia kell a Vmeteo.hu megújulását. Az alpolgármester sok sikert kívánt az oldal üzemeltetőinek - olvasható a vehir.hu portálon.

Cseh Zoltán, a Vmeteo.hu szerkesztője beszámolt arról, hogy számos új funkció kapott helyet az új felületen, így a jövőben a látogatók meteorológiai híreket is olvashatnak, valamint saját fotóikat is megoszthatják a közösséggel. Tavasszal pedig előrejelzési versenyt hirdet a portál, amikor értékes nyeremények találnak gazdára. A Vmeteo.hu létjogosultságát nemcsak az egyre növekvő látogatói szám igazolja, hanem az is, hogy több médium – köztük a vehir.hu is – használja a Vmeteo előrejelzéseit.

Cseh Zoltán hangsúlyozta, hogy az időjárás-portált üzemeltető Veszprémi Amatőr Meteorológusok Egyesülete az oldal megújítása mellett saját meteorológiai állomását is felfrissítette: vezeték nélküli mérőműszereket és környezetbarát, napelemes szenzorokat szereltek fel.

Sári Lajos, az oldal technikai hátterét biztosító Infornax képviselője elmondta, hogy mindig szívesen állnak olyan ügyek mellé, amelyek Veszprémet előrébb viszik. Ehhez kapcsolódva elárulta: hogy a cég jelenleg is üzemelő – egyébként a Vmeteo.hu oldalán is látható – webkamerája mellé újabbakat is fel szeretnének szerelni a város különböző pontjain. A megfelelő helyszínek kiválasztásához a lakosság segítségét kérte, akár a Vmeteo.hu új üzenőfalán keresztül is tehetnek javaslatokat.

 

Rovat: 
Váltás teljes nézetre